
- 0 hozzászólás0
Szerző:
A GeriSoft Stúdió bemutatja: Elektromos flotta városi szállításhoz
Az éves túlfogyasztás napja 2019-ben is nagyon korán bekövetkezett, a világnap június 29., az európai túlfogyasztás napját pedig már május 10-én elértük. Az európai energiafelhasználás közel egyharmadát a közlekedés és a szállítás teszi ki. A vásárlási, autózási, fogyasztási szokások nem változtathatók meg egyik napról a másikra, mégis van lehetőségünk a karbonlábnyom drasztikus lecsökkentésére rövid idő alatt: városi szállítás villanyautóval.
Kompromisszummentes funkcionalitás, minimális szervizigény, rendkívül alacsony üzemeltetési költség, valódi vezetési élmény jellemzi az elektromos furgonokat és kisteherautókat, a személyre szabott finanszírozási forma pedig segíthet, hogy a járművek beszerzése ne jelentsen nagy anyagi terhet a cég számára.
Töltőpont kiépítése okosan
A GeriSoft által kiépített telephelyi/célállomási töltők lehetővé teszik, hogy ütemezhetően, biztonságosan feltöltve, maximális hatótávval (jellemzően kb. 100-300 km, típustól függően) kezdjék meg az autók a napot. Az éjszakai, illetve a rakodási idő alatti töltéssel megvalósítható az időveszteség és kerülő útvonal nélküli „tankolás”. Robbanómotoros társaikkal szemben a villanyautókat nem viseli meg a rövid távok megtételével járó gyakori leállítás és elindítás. A városi dugóban araszolás épp ellentétes hatással van az elektromos hajtásra, mit a fosszilis üzemanyagot égető motor fogyasztására: a gyakori fékezés energiát tölt vissza az akkumulátorba, így növelve menet közben is a hatótávot.
Nehéz azt mondani az elektromos furgonokra, hogy nem erre a feladatra találták ki, igaz?
Töltők telepítésére és elektromobilitási tanácsadásra találtuk ki: e-autotoltokabel.hu
Ha van olyan kérdés a témában, amire nem tértünk ki, tegye fel nekünk!