Kövess minket
31okt, 19 2019-10-31Egyéb

Egyenes vagy spirál kábel?

Ha EV töltőkábelt szeretnénk vásárolni, egyenes és spirál kivitelt is találunk a kereskedők kínálatában. Mindkettőnek vannak előnyös és hátrányos tulajdonságai is, ezért hasznosnak találjuk az összehasonlítást több szempontból is. Megkérdeztük vásárlóinkat, hogy tapasztalataik alapján mit javasolnának a jövőbeli felhasználóknak?

Kosz

Többen azért választják a spirál kábelt, mert kisebb felületen érintkezik a talajjal töltés közben, nem lesz annyira koszos. Ezzel szemben vannak olyan vélemény, mely szerint a kis kosz is kosz, ha már leér így is, úgy is, legyen kihasználható a teljes hossz.

Akadály

A felhasználók egy része azért tartja előnyösnek, hogy a spirál kábel kb. térdmagasságban képez akadályt a töltő és az autó között, mert így jól látható, kisebb az esélye, hogy belebotlik, vagy áthajt rajta valaki. Az egyik vevőnk, aki egy társasház külső falán szerelte fel a töltőberendezését, egyenes kábelt vásárolt hozzá, és egy kis mobil rámpával oldja meg, hogy töltés közben ne veszélyeztesse az arra közlekedőket. Ezek a jól kivitelezett, használaton kívül helytakarékosan tárolható rámpák védik a kábelt is a sérülésektől.

Komfort

A spirál kábelt nem kell tekergetni, amikor elővesszük vagy eltesszük, cserébe sokkal nagyobb helyet foglal, például a csomagtartóban. Egy szépen összetekert egyenes kábelt könnyebb elhelyezni a hordtáskában.

Kíváncsiak vagyunk, ki milyen előnyt, hátrányt, tapasztalatot osztana meg szívesen a többi villanyautóssal!

Egyenes és spirál kivitelű kábelek is kaphatók webáruházunkban!

(fotó: unsplash)

Komment írása

Az e-mail címed nem lesz közzétéve. Kötelező mezők *-al vannak megjelölve

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás